2016. augusztus 18., csütörtök

Stahl Magyarország



Fiatalos, lendületes, színes!




Igaz nem idén történt, de a közel múltban, hogy csörgött a telefonom és egy kedves hang kérte türelmem egy kapcsoláshoz. Elsőre nem tudtam miért kereshetnek, de rövid idő elteltével egy cég fótózásán találtam magam.



A helyszínre megérkezve egy vidám csapat felkészülten várta, hogy mi is fog történni az előre megbeszélt kéréseimre.




A flotta gyönyörűen lemosva gurult be a parkoló helyre, hogy erős napfénybe is, de eltudjunk kapni egy hosszú záridős mozdulatot. Igaz nem volt könnyü, de asszem a végére jól sikerült.




A hangulat jó volt, így az előre meghatározott képek után maradt idő a vicces akció képekre is.





















2015. október 1., csütörtök

Nóra portré

Mikor mindegy, hogy kint esik-e vagy fúj a szél, 
mert a vaku ontja a fényt!

Talán a cím is árulkodik, itt az ősz itt van újra, de ez nem érinti a fótók színvilágát. A felkérés, hogy készítsünk pár vidám, jó hangulatú képet elfogadva készültek ezek a portrék Nóráról. Aki pár új képpel szerette volna búcsúztatni a nyarat.
 
Remélem nektek is tetszeni fog ez a pár kép a teljes anyagból.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2014. március 25., kedd

Mozsorett fesztivál Törökbálinton

Szerte az országban számos mazsorett fesztivállal lehet találkozni.
A törökbálinti egy különleges alkalom volt. Ottlétem a debreceni mazsorett együtteshez kötött.

A kis művésznők a fellépések szünetében is gyakoroltak.


                                                    


A 7-11 éves lányoknak nagy örömet okozott a sminkelés és a frizura elkészítése, a fellépésen
a csapatnak egységesnek és csillogónak kellett lennie, ebből a forgatagból a fotós sem hiányozhatott. Kattintottam és kattintottam.




A mazsorett nemcsak a nőiességnek és a mozgásnak tesz jót, igaz barátságokat is hoz és felejthetetlen közösségi élményt. Az őszinte örömet a legjobb megörökíteni.




A bevonulásnál érezhető volt az izgalom, de ezen a képen is látszik, hogy a sok gyakorlás magával hozta a magabiztosságot is, a színfalak mögött is spontán mosolyra lehetett találni.




A verseny jól sikerült, arany minősítést vihettek haza a hölgyek.
A megkönnyebbülés egyik legjobb pillanata látható itt.




A csapat nagy örült a sikernek, innentől különösen könnyű dolgom volt.


A délutáni lemenő napban derítő segítségével festettem világosra a képet, hogy a sikeres napot egy igazán felszabadult és boldog pillanattal zárhassam.



2014. február 16., vasárnap

Hajnali képek korán kelőknek

Egy vadászatra indultunk Közép- Magyarország egyik festői részére

Sikerült kiírni hajnal 5-re mikor a nap lassan kezdett előbújni.





A levegő dermedt és hideg volt, a köd jött ment 20 percenként változott a táj.



Varázslatos volt színek gyors váltakozása, az éles fények lehetővé tették, hogy megörökítsem a lenyűgöző látványt.


A rideg fagyos föld lassan felengedett, ahogy a köd is eltűnt végre és gyönyörűen sütött a nap a kék égen.





A kutyák teljes extázisban várták az indulást. Éberen figyelték gazdájukat és a kiadott parancsot. Ez a kép az indulás pillanatát ragadta meg.
A színek világa reggelre egészen kiteljesedett, nem lehetett betelni a fény- és árnyék játékával. Mire a vadászok visszatértek az ebédhez , nyoma sem volt a hajnali szürkeségnek....



Edina és Csaba képei

Esküvőfotózás meglepetésként

Egy pár nappal Edináék polgári esküvője előtt kerestek meg barátaik, hogy szeretnék Őket megajándékozni egy fotósorozattal. Nem volt kérdés, igent mondtam.

A szándék meghozta gyümölcsét, azon a bizonyos napon mindketten ámulva álltak a házasság kötő teremben, rápillantottak a meglepetés fotósra, akiről egyikük sem sejtette, hogy is kerülhetett oda.






Az igazi öröm pillanatai nem sokat várattak magukra. Csaba és Edina meghatottan húzták egymás ujjára a hűség gyűrűjét.















A házasságkötés után Edinát a kertben sikerült megállítanom pár kép erejéig, majd mentünk is át az étteremhez ahol a többi képet készítettük.


Csaba a képen  -mint bizonyára az életben is- Edina támaszaként és társaként oltalmazóan  áll a háttérben, a természet zöldje és a pár ruhájának kék színei festik ezt a képet hangulatossá.



A Margitszigettel szemben még az esküvői lakoma előtt sikerült elrabolnom őket pár képhez. Megkértem Edinát és Csabát, hogy tegyünk egy rövid sétát és használjuk ki az ősz hangulatos színeit. 



Jó kedvűen telt az egész fotózás, a környezet is minden eszközt megadott hozzá. Ezen a képen a fa adja a keretet az önfeledt képnek.
Edina és Csaba nagyon hamar megszokták a kamera jelenlétét és már maguktól vettek fel jobbnál jobb pózokat.

A fotózás fénypontja ez a beállás lett, a víz és a fű zöldje igazán életteli, mégis mintegy aláhúzza, kiemeli azt az összetartozás élményt. 

A Balaton napsütötte oldalán - Folly Arborétum

A Balaton napsütötte oldalán 


Nem olyan rég, mikor még a nap a legmagasabban sütött le az égről. A szőlőszemek felsorakoztak, hogy elinduljanak egy hosszú folyamaton a palack felé.

Kint jártam a Balaton északi felén Badacsonyörsön, ahol a sajátságos klímának köszönhetően egy gyönyörű arborétum és minőségi borászat épülhetett fel.

A meghívásnak eleget téve egy délután munkájának képeit mutatom meg.



A Folly Arborétumban minden korosztály találhat magának valami szépet. A fák életkora 0-100 évesig váltakozik, a több száz fafajta üde változatosságot mutat. Bár szinte minden zöld, de a zöldnek a legkülönbözőbb árnyalatit is meglehet találni.


Felkérésem az Arborétum és az itt készülő csodálatos borok előállításának dokumentálásáról szólt. Hálásabb feladatot keveset tudtam volna elképzelni. A téma a lábaimnál hevert.





Sok lehetőséget adott, hogy az Arborétum több szinten helyezkedik el, ahol a beszűrődő nap a legváltozatosabb megvilágítást adja, szinte fókuszba helyezve a különleges látnivalókat.


Az Arborétumot gondozó Folly család méltán lehet büszke ezekre a természeti kincsekre. 



A fák között felbukkanó vallásos témájú szobrok a természet és a vallás szoros kapcsolatát jelképezik.
Ezen a képen is jól kirajzolódik, hogy az imádkozó angyalt a természet hogyan öleli körbe.



Szemmagasságban tárult elém ez a gyönyörű fenyő, a kép azonban csak egy kiragadott kocka az egységes egészből.


Nagy kihívás volt számomra, hogy úgy adjam vissza a látványt, ahogyan ott azon az augusztusi délutánon elém tárult minden részletével.








A Folly borok igen nagy változatosságot mutatnak, ízük többségében üde, friss, ahogy a  borok címkéje is idézi.



Nagy műgonddal felépített rendszerben kerül sor a borok előállítására, a pincében sokat látott hordók sorakoznak.



A Folly borok az elmúlt időszakban számos változáson mentek át, megtartva a régi borászat bevált receptjeit, mai új eljárásokkal ötvözve teremtettek valami különlegeset.

A képen látható 40 cm-es toboz az Arborétum korát, a mellette található palack a Folly család fiatalos lendületét és hagyomány tiszteleten alapuló új lendületét tükrözi.

2013. szeptember 30., hétfő

Tüzes meteor

Tüzes meteor

Sikerült lencsevégre kapnom 5-30 másodperces záridőkkel, amint egy kémikus tüzes meteoros varázslatos színekkel festi át az éjszaka sötétjét.



Sajnos az adalék nevét nem árulta el, amivel zöld színt kapott a tűz, de biztosítok mindenkit ez nem egy photoshop trükk volt.