2016. szeptember 19., hétfő

2016. augusztus 24., szerda

Mese ország

Az üveg hegyen túl, ahol minden plössállatnak megvan a saját kis országa!

Minden helyszínnek megvan a maga előnye és hátránya, de ha gyerekekkel fotózunk együtt a legjobb a saját környezetünk, ahol teli van játékokkal és ezernyi történettel.


Az első 10 perc kis hozzászokás után már indult is a nézd ezt, nézzük meg azt és egyből vissza csöppentem  mese országba.



Aztán mikor körbe jártuk az összes helyet a kacsalábon forgó palotákban a szülőkkel is maradt idő egy egy közös fotóra.





2016. augusztus 22., hétfő

Megérkezett Soma

A Nyitrai család új tagja!


Somával pár hónappal ezelőtt először még a pocakban találkoztam és láttam focis tudását, de most teljes élet nagyságban, hatalmas mosollyal és még nagyobb ásításokkal érkezett.





A gyerekek figyelmét mindig megfogja a kerek fényforrás, ami csipog és villog. Somának is lekötötte a figyelmét, így dolgozni kellett, hogy a kamerába is nézzen.



Kedvenc maci is jött a fotózásra, ami egy egész vicces képet eredményezett. Kicsit furcsállta a dolgot, mért került ki anyu karjaiból, de elég hamar megbarátkozott az új felállással.





Legjobb képek egyike, ahol kicsit eltérve a megszokott beállításoktól, egy új formába csinálunk felvételt.
Ez itt is bevált és a kedvenc képünk egyike lett.







2016. augusztus 19., péntek

Esküvői képek a reptérnél

 G & G nagy napja!


 Gabival és Gáborral újra a Farkas Hegyi reptéren, de már nem a könnyed elegáns elő fotós ruhában láthatók, mint egy hónappal ezelőtt.




 Az ugrás most se maradhatott ki, ami azért Gabinak egy hatalmas kihívás volt magas sarkúban, de így is tökéletesen kivitelezte leendő férje kérésére.




Egy gyors nagy lélegzet és a hangulat kép után vissza a kocsihoz és Gabiék készen állnak, hogy a nap csúcspontjához induljanak.










 


A vendégek már bent vártak és meglepődött arccal fogadtak, hogy a pár előtt elfoglaljam a fotós sarkot, ahonnan nem zavarom a bevonulást.



Hatalmas tömeg, hatalmas kihívás ennyi embert egyszerre nyitott szemmel mosollyal lefotózni. 5 képből már mindenki  érzi, nincs menekvés míg nincs meg a jó kép.


 












Gratulálok Nektek, köszönöm a közös napot és sok boldogságot.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pár kép az előfotózásról, ahol a fő feladat felkészülni kicsit az esküvő napján várható ugrásokból, pozókból, hogy minden gördülékenyen mennyen.
























Jó szárnyalást :)!



2016. augusztus 18., csütörtök

A kis család

Egy új család születőben!


Amikor nő a család, nő a fotó album is pár új képpel.





Ezek a képek nem is a nagy családnak készülnek, persze nekik is, de sokkal inkább a pocak lakónak, lakóknak akik 10- 20 éve múlva szívesen nézik vissza, hogy várták őket szüleik.




A terv persze nem erre az egy alkalomra szólt, hogy csináljunk pillanatképeket, hanem a jövőre is, miután Soma is megérkezik.

 


Hasonló fotókat, újra készítünk, de már vele együtt.

Folytatása következik!


A kék ég szigete

Napsütés november végén!

Rég nem látott barátok invitálására végre neki indultam a csizma szigetének. Jól beöltőzve kabátba, hosszú nadrágba és persze meleg cipő.



Leszállás után viszont az időjárás jelentésnek megfelelően jött a váltás. Újra itt a nyár, színes növények, tenger kék ég és ami számomra még fontos volt a formák ezernyi lehetőséggel várták, hogy lencse végre kapjam őket.




Mindenki mosollyal az arcán vagy még se mindenki. Az esti sötétben elgondolkodó büfés, egy busz végállomáson várva következő busznyi turistára.




 Kávé, cukorral és egy pálcikával. Egy kis sarki bodéba, egyszerűen zseniális árnyjátékkal.




 Két sarokkal később folytatva felfedező túrámat már ott várt az éjszaka fénye. 





Pár órával később visszaérve a legjobb kávés bodéhoz egy újabb kép fogadót, ami nem hasonlított a délutánhoz. Tengerparti sirályok a naplementébe kergetőzve a helyi mólóban.



Etna a hajnali felszálló ködben nem más mint a hold felszíne egyes helyeken. A tömeg megszünt, a növényzet és állat világ se érzi jól magát ilyen körülmények között. 




 Utolsó estémen már egy narancs sárga kondenzcsík jelzi, hogy gépemben lassan kifogy a szalag és 




indulnom kell vissza.